Alul vagy felül avagy lent vagy fent?

Mindannyian egyéni utat járunk be életünk folyamán, mégis oly sok ponton hasonló élményekkel, problémákkal találkozunk. 

Mélyen megélünk örömöt és bánatot egyaránt és ez a lenyomat ott marad mélyen, a bensőnkben. Őrizzük, mint egy titkot, féltve őrzött kincset, majd továbbvisszük, esetleg továbbadjuk a következő generációnak.

Olykor egy pillanat alatt felszínre tör az érzés, elég hozzá egy illat, érintés, hang, zene, érzés, nem számít mikor történt meg életünk folyamán.
Bizonyos helyzetekben kellemes bizsergéssel emlékeztet rá a testünk, esetleg beleremegünk.

Ám akad olyan is, amikor ugyanez gyomorgörcsöt, pánikot okoz.

Itt marad, nem illan el egy pillanat alatt, mint a kedves emlékek. Ragadóssá válik, ránk tapad és lehúz egyre mélyebbre, mint egy örvény. 

Előfordulhat, hogy nem is vagyunk tudatában mi történik velünk, mi volt a katalizátor ami kiváltotta. Csupán arra eszmélünk, hogy padlón vagyunk, mindenféle fura érzések kavarognak bennünk, és a csuda tudja honnan jönnek és hová mennek.
Ha mennének, de nem engedjük, foglyul ejtjük egymást, nem eresztünk. Azt már nem is tudjuk ki esett bele kinek a csapdájába….az érzés maga kerített hatalma alá vagy mi ragaszkodunk hozzá…

Végtelen magányosság telepedik ránk, senki nem ért meg, hiába nyújtogatjuk a kezünket, hogy segítsenek, húzzanak ki a gödörből. Kétségbeesetten kiabálunk, tombolunk, de hiába, nincs válasz… süket fülek, néma szavak….végül elfogy az erőnk és fuldoklani kezdünk.
Úgy érezzük eljött a vég, nincs értelme továbbcsinálni.

Az első és legfontosabb lépés ilyenkor, a felismerés:

Rossz helyen vagyunk, nem a számunkra megfelelő és megértő környezetben.
Ott ahol hiába minden, nem fognak megérteni, mert nem beszélünk egy nyelvet. Ők sajnos még nem látnak túl a saját szemellenzőjükön, nézőpontjukon, hiszen maguk is fuldoklanak.

Valójában ilyenkor tényleg nem látja igazi önmagát az ember, mert sűrű és nehéz köd veszi körül.
A tükörben nem lát mást, csupán egy ideát, mert az egész világot így látja.
Olyannak amit ő hisz róla, pontosabban amit beleültettek, amivel átmossák az agyát nap, mint nap. Az ilyen embernek nincsen egyéni stabil hite, nincsen saját véleménye. Azt gondolja amit a másik gondol, azt cselekszi amit mások mondanak neki, egy robottá vált, társadalmi robottá. Mond hogyan is tudna Neked segíteni?

Aztán ott van a másik oldal, a megértő és együttérző energia.
Olyan akivel együtt rezegsz, aki megérti a nehézségeidet, mert Ő is átélte már valamilyen formában, ezáltal segíteni tud, biztatni, hogy van tovább is.
Mindenki tudja, hogy borúra derű érkezik.

Olyan aki együtt tud örülni veled a boldogságodban, mert Ő is megtapasztalta milyen magasztos érzés. Milyen csodálatos, ha annyi jó energia együtt van és mekkora erőt képesek generálni. Fantasztikusan felemelő ereje van a szeretetnek és a megértésnek.

A negatív rezgésnek is van ereje, mondod. 

Jó az észrevétel, hát persze hogy van! Én viszont köszönöm, de már nem kérek belőle.

Nem akarok többé beleragadni a posványba, abba a ragadós és bűzlő mocsárba.
Na abból igazán nagyon nehéz kimászni. Ám, ha jól csinálod és kitartó vagy sikerülhet!
Viszont a trutyit ne felejtsd el levakarni magadról!! Alapos munkát végezz, mert igazad van abban, hogy nagy az ereje, jó erősen visszahúzó.   

Arra is vigyázzunk, hogy mások se rántsanak vissza, amikor segítő kezet nyújtunk feléjük.
Ők azt szeretik, ha egy szinten vagyunk.
Ugye tudod, hogy nekik ez a könnyebb út?!

A szeretetért, kapcsolatokért tenni kell. Az egy dolgosabb út és nem mindenki akar feladatot, felelősséget vállalni. Akad, aki a megelégszik azzal, ha épp csak nem fullad meg, hiszen ott mindig van társaság, nincsen magány.
 A nehéz úton már vajmi kevés akad, ugyanis amikor megjelenik az első akadály és beletörik a bicska sokan feladják. Ők még nem tudják hogy bizony csak így lehet előre haladni.
Dombra fel, majd dombról le. Igen - igen, oda le, majd újra fel. Azonban már sokkal érettebben, bölcsebben és erősebben, hogy a nagy hegyet is meg tudjuk mászni.

Az egész egy játék, mint a ki nevet a végén, biztosan Te is ismered. Olykor ott is visszakerülhetsz a pálya elejére, mégsem adod fel a játékot! 

Ha rátalálsz egy támogató közösségre, becsüld meg Őket.
Manapság nagy kincs az ilyen!

Én hálás vagyok érte!