Amikor padlóra kerülünk és úgy látjuk valami nagy szerencsétlenség ért minket...
Amikor lebetegszünk egy fontos esemény előtt...
Amikor elromlik valami a környezetünkben...
Amikor nincsen elég pénzünk....
Sokszor beleesünk abba a hibába amikor a fent említett dolgok vagy valami kisebb bosszúság tör ránk, az egész életet rossznak tituláljuk és mindenért másokat hibáztatunk.
Amikor ez az utolsó csepp a lelkünkben, nem bírja tartani, túlcsordul.
Ha többször előfordul egymás után, vissza-visszatér az életünkbe, simán megbélyegezzük magunkat, mint "szerencsétlen flótást".
Mélyen meg vagyunk győződve arról, hogy ez így is van, mármint, hogy szerencsétlenek vagyunk és nekünk semmi nem sikerül.
Bezzeg a másiknak! ....és ilyenkor bizony előfordul, hogy abban a pillanatban szívből utáljuk azt a másikat.
Rendre azon vesszük észre magunkat, hogy egyre többet bosszankodunk, alig lelünk már örömet az örömteliben. A másikban zavar, ha panaszkodik, vagy éppen az, ha nem panaszkodik. Igazából tök mindegy mit csinál, minket idegesít. Na és ha mindezek mellé még mosolyog is boldog tudatlanságában, akkor végképp kihúzza nálunk azt a bizonyos gyufát.
Kérlek, itt álljunk meg egy pillanatra és görgessünk vissza az eseményekben!
Amikor még a fent felsorolt dolgok rendben mentek. (mert bizony volt olyan, gondolkozzunk csak!)
Valamiféle jel már akkor felcsillant.
Hahóóóó, itt valami nincs rendjén az életünkben! Valamin változtatni kéne!
Mielőtt tiltakozni kezdenél, egy biztos: a belső hangunk ránk szól, majd még egyszer szól, a végén már valószínű, hogy kiabál is, de nem halljuk meg.
Manapság sajnos nem szokásunk befelé figyelni.
A következőkben kaphatunk segítő tippet, ötletet, kezet, nem tudom, odafenn igazán kreatívak, így sok minden szóba jöhet. (Ez általában csak úgy valahonnan a külvilágból megjelenik)
Ám ellökjük, mert nem szokásunk segítséget elfogadni, mi úgyis jobban tudjuk, még a végén visszakérné...stb a kifogások sora végtelen.
Mindezek mellett továbbra is szidjuk az életünket, mindent ami körülöttünk van, egyre több apróságból csinálunk nagyobbnál nagyobb problémát. Az életünkben már egyáltalán nem vesszük észre a szépet, az optimizmus megszűnt létezni számunkra. És igen, még mindig a másik hibás....
Ha már ide (le)jutottunk, akkor valami drasztikusabb jelzésnek kell történnie. Már nyomatékosabban vágja az arcunkba, hiszen fülünk/szemünk/agyunk zárva van, nem fogjuk az adást.
ekkor elkezdődik a külső környezetünkben a figyelmeztetés.
pl. vacakol a mosógépünk, hűtőnk, kocsink, egészségünk, elfogy a pénzünk...stb
Ne feledd, ilyenkor is megvan a lehetőségünk változtatni!
Felismerni az értelmet a dolgok mögött.
Mindig van remény!
DE, ahelyett, hogy megértenénk a tényeket és a jó irány felé lépnénk, még inkább bepörgünk és végképp padlóra küldjük magunkat. Úgy érezzük minden felhő pont a mi fejünk felett gyűlik össze villámokat szórva.
(mondjuk itt megint elgondolkodhatnánk, hogy vajon agymosásra lenne e szükségünk?)
Még többet panaszkodunk (nem tudom hova lehet ezt már fokozni) az egész lényünket sötét sűrűn gomolygó negatív energia lengi körül, fogságba ejtve a belső fényünket, a reményt.
Szűrővé válik és nem enged be sem optimizmust, sem vidámságot.
Ismerős a helyzet?
Mi mást várhatunk ebben a helyzetben, mint, hogy a környezetünkben a figyelmünkért kiáltó dolgok, eszközök is végleg bedobják a törölközőt.
Nézzünk már magunkba, kit tükröz ez a nyomorúságos állapot?
Nem ugyanezt érezzük mélyen magunkban?
Padlóra kerültünk, összezuhantunk mint a mosógépünk, hűtőnk, pénztárcánk, bankszámlánk, stb.
Valóban így van?
És mit mondasz a korábbi figyelmeztetésekre?
A földön mindannyian egyenjogúak vagyunk.
Mindannyian rendelkezünk a szabad akarat lehetőségével.
Mindannyiunknak segítenek, ha kérjük.
Ám, ha nem vesszük észre a segítséget (ami bármilyen formában érkezhet) már nem tehetnek mást, mint egyre-egyre nyomatékosabb figyelmeztetést kapjunk.
Száguldozol az autóddal, figyelmeztet a tábla, lassíts. Ott van az út szélén, csak Te nem láttad. Majd jön a következő tábla, mintegy indoklásként, hogy miért lassíts. Veszélyes kanyar felé vetted az irányt. Nem baj, csupán az a dolgod, hogy figyelj oda, lassíts, vedd le a gázról a lábad, vagy nyomj a fékre, mindig több lehetőség van a birtokodban.
Ha mindezek ellenére figyelmen kívül hagyod a táblát és balesetet szenvedsz, akkor kit teszel felelőssé?
Az autódat?
A közútkezelőt?
A napot, ami a szemedbe sütött?
és hogy állsz saját magaddal????
A problémáink, árnyékaink mindig kivetülnek, és a tükör mindig szembe fog jönni.
Ne várd meg amikor már a testedet kell használnia betegség formájában, csupán azért, hogy észrevedd a másik út lehetőségét!!!
A feladat csupán az, hogy önmagunkba nézzünk, na ez az igazán nagy feladat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.