Szégyenkezni?! Kösz nem!

Téveszmék/ rögeszmék, önámítás, egoizmus, kivetítés..

Ezek a szavak mind összeköthetők egymással, analógiában vannak.

Fotó: Aykutmaykut

 

Amikor valaki viselkedését bíráljuk, valójában magunkat bíráljuk. 

Ám semmi esetre se feledjük el az ahogy kint úgy bent elvét!  

Egyáltalán miért bírálunk másokat?
Lenne bármi jogunk hozzá?
Mitől hisszük, hogy mi magunk különbek vagyunk? 

Bele sem gondolunk, hogy a bensőnkben zajló káoszt és dühöt vetítjük ki a másikra? 
Néztük már a másik nézőpontjából a dolgokat?

Belegondoltunk a helyzet mögötti mozgatórugóba?
Avagy kizárólag önmagunk számít ilyenkor is, csak az önös érdekeinket látjuk a nagy homályos ködfelhőben?!

Melyik kérdésre van szivűnk mélyéről jövő, igazi válaszunk? 

Bizonyára védekező álláspontunk azért akad bőven. 

Amikor valakinek azt mondjuk szégyellje magát valójában kinek kéne szégyenkeznie?
Na és miért kellene szégyellnie magát?
Azért mert a másokat bíráló egyénből iszonyatos erővel tör elő saját elfojtott agressziója? 

Azért mert a saját gondolatai sötét és lehúzó energiájú?  
Azért mert nem enged be egy cseppnyi fényt/szeretetet sem magába? 

Van az a helyzet, amikor a viszonzott düh helyett inkább szánalom ébred az emberben a másik iránt.

Magas lóról nagyot lehet esni, ezt mindenki tudja. Amíg az ember csak a fellegekben jár és fentről néz lefelé, akkor minden és mindenki kicsinek és eltiporhatónak tűnik. 
Ilyenkor azért ne felejtsük el, hogy onnan fentről, a magasból mennyire fájdalmas a lepottyanás.

Általában nem is számítunk rá, mert azt hihetjük, hogy mindez örökké tartó állapot. Persze afelett se sikkadjunk el, hogy csak Te érzed a magaslatokban magad, ám ugyanezen a talajon jársz a fizikai testeddel, mint bárki más. 

Tudod a szar se pottyan lejjebb, csak ha valami fölé guggolsz. 

Mondom a gomolygó köd, vagy az ego sötét és fullasztó börtöne lehet csupán,...ám jó hír, hogy mindez csak fejben létezik.

Van még itt valami ami miatt viszont el kell keserítenelek. 

Az élet egy állandó változás, körforgás. 

Ha így jobban tetszik egyszer fenn, egyszer lenn, mint a szerencsekerék.
Olyan nem volt még, hogy ha feldobunk valamit akkor az ne essen le.
Az ego fogságában márpedig csúfos földetérés várható.

Én szóltam! 

Ui:

Akinek inge, egész nyugodtan vegye csak magára!