2020. június 21., vasárnap

Vágyaink csillaga

Amikor a saját ösvényedre lépsz, a vágyak csillaga meghajol előtted.


Érezted már magad úgy, hogy jó úton jársz?
Úgy igazán, zsigerből, mint amikor szerelemmel telve pillangók repdesnek a gyomrodban?
Amikor boldogság tölti el minden porcikádat?
Amikor évek kitartó munkájának gyümölcse az öledbe pottyan?
Ugye, hogy hirtelen fel sem fogod, ilyen gyorsan eljutottál a várva várt pillanathoz?

Én most ezt érzem. Mindezt egyszerre és még sok mindent amit meg sem tudok fogalmazni.

Jó pár éve járt már a fejemben, hogy szívesen megosztanám a gondolataimat Veletek.
Nagy utat kellett bejárnom, hogy a blog oldalt elindítsam.
Mellette titkos vágyam volt, hogy gondolataim nagyobb távokat is bejárjanak, eljussanak oda is, ahol bátorítást, lendületet keresnek, ahol szükség lehet rájuk. Célom természetesen nem a bulvároldalak voltak, hanem olyan közösségek elérése, akik befogadóak a pozitív, előrevivő cselekvésre, szeretnék megérteni a jeleket és készen állnak a változásra egy jobb jövő érdekében.

Egyik nap szembejött velem egy felhívás az újonnan indult Fényszög magazintól.
Elgondolkodtam rajta, hogy talán megpróbálhatnám, majd ahogyan az lenni szokott csináltam tovább a napi rutinfeladatokat. A délutáni órákban mintegy nyomatékosítva a cselekvőerőt, a Symbolon tanárom, Sebestyén Attila is elküldte számomra a posztot. Megértettem, hogy nincs mire várnom, most bizony ki kell lépnem a komfortzónámból (aminek már feszegetem egy ideje a korlátait).
Átléptem és elküldtem a jelentkezésem, rögtön, íziben, mielőtt még lebeszélhettem volna magam róla.
Magdus, a Fényszög magazin megálmodója és létrehozója még aznap vissza is jelzett és onnantól minden ment, mint a karikacsapás.
Egy újonnan indult lap 2. száma jelenik meg a mai napon, Magdus mégis hihetetlen profizmussal áll a 35 oldalas magazin szerkesztői feladatok kereszttüzében. Csak gratulálni tudok Neki innen is, az ötletért, a megvalósításért és mint említettem a gördülékeny munkájáért.

Nagyon izgalmas viszontlátni egy online magazinban a saját gondolataim. Ráadásul óriási a megtiszteltetés számomra, hogy szakmailag profi, elismert asztrológusok mellett jómagam is szerepelhetek.
Végtelenül hálás vagyok!

Sose add fel az álmaid, tegyél értük minden nap, és egyszer csak ott fog kopogtatni a Vágyad csillaga az ajtódon.
Csupán vedd észre a jeleket és cselekedj!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Értékrendek