Megint felriadt. Az óra ismét hajnali 2 órát mutatott, mint hetek óta majdnem minden éjjel.
A
nyaka beállt, alig bírta felemelni a fejét. Hirtelen bevillan egy kép és egy
érzés.
Nem bír megmozdulni, teste nem engedelmeskedik, mintha nem is az övé
lenne. A félelem kezd eluralkodni rajta, inkább behunyja a szemét. A következő
filmkockán szalad, menekül. Ész nélkül, nem tudja ki elől, mi elől, nem tudja
hova, merre tart, csak azt, hogy nem állhat meg, követik és rosszat sejt.
Bevágódik egy autóba, száguld árkon – bokron keresztül, nem néz hátra, nem akar,
igazából nem is tudja mit láthatna. Hirtelen egy szakadék tátong előtte,
végeláthatatlan mélység.
Nem fog a fék, beesik a pedál, félek….megint felébred.
(foto: @Johnson_tsang_artist)
Gyermekkori visszatérő álmai újra előtörtek.
Menekül, nem
tudja ki üldözi, csak azt, hogy nem állhat meg.
Az elmúlt időszakban sokat dolgozott álomnaplóval a tudatalatti képein, melyek
rendre betörtek a valóságába. Éjjelente szorgosan jegyzetelt még afféle félálom
állapotban. Ha nem ezt tette, akkor reggelre nem emlékezett a történetre, csak
az érzésekre. Tudta, hogy fontos üzenete van, így elkezdett rendet tenni
odabenn. Napról napra haladt vele, hol könnyen értelmezhető, hol kaoitkus volt
a mondanivaló, az azonban egy idő után egyértelmű volt számára is, hogy nem tehetett mást, mint megállt,
elővette a fegyverét (mert ott volt nála) és szembenézett a félelmeivel.
Azt még nem állíthatom, hogy teljes mértékben legyőzte, de valamelyest már tudja
irányítani.
A zsibbasztó, megállíthatatlan gondolatáramlás, a szüntelen önmarcangolás, és aggódások
terelték el az ösvényéről ebbe a végeláthatatlan, sötét és nehéz gondolatokkal
teli fekete lyukba.
Az élet elől menekült, mert oly mázsás súlyokat kötött a nyakára, amit nem
akart.
Megúszásra játszott sokáig, ám a sorsát senki nem kerülheti el, előbb-utóbb
utoléri.
Ugyan sorsnak hívjuk és sok mindent ráfoghatunk, pláne hanem megy túl jól a
sorunk, előszeretettel kenjük rá a dolgokat. Az igazság azonban az, hogy baromi
nehéz elfogadni, szembenézni vele és még nehezebb magunkban felfedezni a
hibákat és azokat elfogadni. Mennyivel könnyebb kitérni előle, másokra
vetíteni, legalábbis ezt gondoljuk elsőre, ám amikor már kereszttűzben állunk
és mindenhonnan célba vettek akkor nincs hova elbújni. Ekkorra már apró
morzsává aprítottuk az önbizalmunkat, hogy ne találhassanak meg a célkeresztek.
Innen nincs tovább lefelé, csak ha gödröt ásunk vagy egy útbaeső szakadékba
zuhanunk.
Ha csendet teremtesz magadban és magad körül, ha az erődet egy pontra
koncentrálod, képes leszel felvenni a harcot a félelmeiddel. Ha sokáig
elnyomod, rémálmok formájában tör elő, depresszióba kerget és képtelen leszel
az élet áramlásába bekapcsolódni.
Tapasztalatból beszélek, én is végigjártam ezt az iskolát is.
Rájöttem, hogy a szüntelen tipródás, önmarcangolás, aggodalom, a mások
problémáin való túlzott rágódás egyenes út az önsorsrontás felé. Azokat a nehéz
sziklákat nem a végzet akarja a vállamra aggatni. Én álltam bele önként és
vettem magamra a terheket, senki nem kényszerített rá. Ugyanez az út vezet a
megoldáshoz csak visszafelé. Önkezemmel tudok véget vetni és levágni a
köteleket magamról. Kizárólag én tudom rendbe tenni a csillapíthatatlanul
csapongó gondolataimat, és csakis jómagam utasíthatom rendre a belső világomat.
A segítség adott hozzá, de nekem kell érte nyúlnom.
Akad aki a könnyed és gyors csillapítást alkalmazza
alkohol, gyógyszerek vagy netán drogok formájában. Tény, hogy valóban gyors
megoldást hoz, általuk elviselhetőbb az élet, legalábbis arra a kis időre amíg
tart a hatása. Ám ez a mámor nem áll fenn sokáig és az utána keletkező űr
felettébb elviselhetetlen. Még kell, egyre többször, minél több. Ez egy örvény,
ami húz lefelé.
Az örvényről nem árt tudni, hogy amikor már teljesen az aljára kerültél
ellenállás nélkül, előbb-utóbb kivet magából. A kérdés, hogy belefulladsz e,
amíg ezt az időt kivárod vagy túléled. Utóbbi esetében a kifacsart romjaidból
kell újjáélesztened magad.
Mennyivel egyszerűbb, ha kikapcsolódásnak a kirándulás, szex, zene, festészet, tánc,
és egyéb művészeti ágazatok közül választanánk. Könnyedén elérhetők manapság a
mindenféle workshopok, sportok, alkotó tevékenységek, beszélgetések...
és ezt hosszan sorolhatnám. Mindenki találhat kedvére való hobbit, ami feltölti. Ezek az elfoglaltságok felérhetnek
akár egy terápiával is.
Egy a közös bennünk, csinálni kell és kivezetni a kreatív alkotóerőt, mely
mindenkiben ott munkál.
Építesz vele vagy rombolsz, rajtad áll.
Ez idő alatt megadatik a lehetőség önmagadra odafigyelni, önmagad táplálni.
Ekkor meghallhatod lelked kiáltását és ezúttal kérlek ne engedd el a füled
mellett. Ott kalapál a bensődben szüntelenül és egyre erősebben. Már a fejed
sem tudod elfordítani előle, mert beállt a nyakad. Már csak egy irányba
tekinthetsz és az nem hátra van, nem mellékágon, hanem előre.
Ne keress kifogásokat, pont elég időt kaptál a felkészülésre, minden ott van a
tarsolyodban.
Most jött el a pillanat, hogy összekapard a szerte heverő önbizalmad, belenézz
a táskádba micsoda kincsek sorakoznak benne.
Tele van bölcsességgel, szeretettel, csodával, önbizalommal, hittel,
szabadsággal és ötletekkel.
Vedd kézbe a lámpásod és indulj el megváltani a világot, éppen itt az ideje fejest ugrani az ismeretlenbe!
