Tulajdonképpen mindig is jelen volt az életemben, és valljuk be, nincs is olyan személy akivel ne jött volna még szembe és nem pillantott volna rá egy-egy leírásra a napjegyét illetően.
Az elején még csak a bulvárasztrológiát ismertem, amikor a Nők lapja újságban rendszeresen olvastam a heti előrejelzéseket. Izing Klára szavait ittam, mindig beszereztem az éves előrejelzésekről szóló könyveit.
Nagyon szerettem volna efféle tanulmányokat folytatni, az élet mégis úgy hozta, hogy nem kerültünk közelebbi kapcsolatba csak a könyvek és újságok hasábjain.
Legelső komolyabb könyvem e témában Peter Orbantól volt, (mai napig kedvelem az írásait) amit akkor igen nehezen fogadtam be és elkönyveltem magamban, hogy lehet ez mégsem nekem való terület. Akkor még túl bonyolultnak tűnt. (mai fejjel tudom, hogy még nem voltam elég érett hozzá)
Jó pár év elteltével, immár megkomolyodva, jó néhány kemény élettapasztalattal a hátam mögött mégis megtaláltuk egymást. Életem egyik mélypontján, pont akkor, amikor jönnie kellett, amikor meg volt írva. És igen, hatalmas változást indított(am) el.
Mindezt Munkácsi Gabriellának köszönhetem, aki a legjobb mester, terapeuta, lelki társ és írónő is egyben. (Életünk Térképe Asztrológia)
Általa rátaláltam a személyes lélektérképemre, megismerhettem önmagam mélységeit, határait, erősségeit és szembenéztem a gyengeségeimmel, a félelmeimmel, az árnyékaimmal.
Nem könnyű folyamat, tény, hogy nem leányálom, azonban megmutatja azt az erőforrást (is), ahonnan bármikor - bármennyit meríteni lehet.
Összebarátkoztam a személyes bolygóimmal, még a nem túl nagy népszerűségnek örvendő Szaturnusszal és a többi külső bolygókkal is.
A születési horoszkópunk sokkal több, mint az újságokban pár sorban sablonosan leírt ''heti előrejelzés" a napjegyek alapján.
Egy térkép, egy tervezet, amolyan iránymutató, ám a játékszabályokat már magunknak alakítjuk.
Célja, hogy megtanuljunk együtt áramolni vele és akkor egy igazán személyes, bátorító és praktikus segítővé válik.
Több lélektámogató-segítő kurzust is elvégeztem (lsd a többi bejegyzésben) és rájöttem, hogy minden mindennel összefügg. Bármelyiket is nézzük/alkalmazzuk, a kiindulási alap mindig megegyezik, és összehangolható és alátámasztható egyik a másik módszerrel.
Ebben tudok Neked segíteni, hogy Te is könnyedén rátalálj a saját személyes utadra, amivel igazán megismered és elfogadod ÖNMAGAD. (és a környezeted is)