Sorsfonál...

 

Gyakori albérlő és minden túlzás nélkül állíthatom hogy senkit nem hagy hidegen. Akad ahol a külsejével vagy szimplán a megjelenésével borzolja az idegeket, máshol a különleges, egyedi szőtt mintákért csodálják vagy éppen utálják. Elég valószínűnek tartom, hogy a pókokat kedvelők tábora nem igazán büszkélkedhet nagy létszámmal, bevallom én is kívülálló vagyok.
Az állat védelmére szóljon, hogy nagyon is hasznos, annak ellenére, hogy elsőre az iszony és a bosszúság jut eszünkbe róla. Megjelenése zord külseje ellenére jót jelent: utalhat arra, hogy az ingatlanunk száraz, ugyanakkor több nem kívánatos és kellemetlen rovart is csapdába ejtenek.

Egy ismerősöm korábban rettentően félt a pókoktól. Zsigeri rettegés gyötörte, ha meglátott egy nyolclábút. Igazi fóbia volt, nem hisztéria, egyszerűen nem tudott egy helyiségben tartózkodni vele.
Valóban meg tudja bélyegezni a mindennapjainkat, hiszen a legtisztábban tartott ingatlanban is előfordulhatnak. Ha más nem, egy-egy pókhálón biztosan megakad a szemünk a sarokban avagy a plafonon.
Találkoztam már a másik véglettel is, ahol házikedvencként tartották a méretesre nőtt szőrmókot.

Amikor sikerül legyőzni a félelmem és másként tekintek rá, nagyon érdekes szimbólum tárul elém.
Az állatban még most is kevésbé tudok gyönyörködni, ám az általa készített művészi mintában már annál inkább.
Igazi mestermunka. Tökéletes szőttes, és csupán pár sarokponton függeszkedik. Stabil és teherbíró mégis rugalmasan lengedezik a szélben, aprólékos munkával rendezi formába a bonyolult mintát. Nem áll ellen minden körülménynek, ám javítható és újjáépíthető.
Asztrológusként bizonyosan elfogult vagyok, de a mintázata engem nagyon emlékeztet egy horoszkóp ábrára.

Ha a pók szimbolikáját vizsgálom, rájövök, hogy a női archetípussal hozhatjuk analógiába. Alkotókészség, türelem és ügyesség, szövés/ fonás, ugyanakkor a félelem, a csapdába ejtés/esés és a sors is hozzá rendelhető.
Itt említeném meg a Moirákat (Párkákat), mint Sorsistennőket. Zeusz és az éjszaka Istennője, Nyx lányai. Akárcsak a meséinkben, itt is megjelenik az istenhármasság:
Klotho fonja, Lachesis méri és Atropos vágja el.
A mitológia szerint e három Istennő hatalma mindenek felett áll, kezükben vannak az emberi sorsok.
Így már könnyedén érthető, hogy bizonyos személyeket miért is foghat el a pánik egy-egy pók láttán.

Tudat alatt rengeteg információt, emléket tárolunk, melyekre nem emlékszünk. Olyan, mint egy óriási adattároló, amelyhez csak a megfelelő kód ismeretében kaphatunk betekintést. A háttérben azonban folyamatosan futnak a programok. Olykor elég egy illat, helyszín, íz, dallam, érintés, egy helyzet… stb. gyakorlatilag bármi aktiválhatja az emléket, ami általában nem várt reakciót vált ki belőlünk.  Sokszor nem is tudjuk mire vélni, mert reflex szerűen történik.

Egy pók látványa vajon mire emlékeztet?
Tudjuk, hogy életünk olyan könnyen elillanhat, mint a leszakított pókháló a szélben?
Rettegünk, hogy beleragadunk a sors kelepcéjébe, ahonnan nagyon nehéz kimozdulni?
Félünk, hogy nem térhetünk ki az életfeladatunktól, amit vállaltunk?
Hajlamos vagy másoknak csapdát állítani?
Behálózol vagy behálóznak?  
Hány jellemvonásával tudsz azonosulni?

 

 

Kezembe került egy fantasztikus Rüdiger Dahlke könyv, ahol világosan levezeti egyes félelmeink okait.
Érdemes olvasgatni és elgondolkozni rajta, hiszen mindannyiunkban vannak blokkok, melyek feltárásért kiáltanak!

(Dahlkenak szerintem csak jó könyvei vannak, szívből ajánlom írásait!)

Gombakaland

 Azt nem állítom, hogy örültünk a több napos esőnek, ám ennek az időnek is megvan a maga szépsége.
A természet már nagyon szomjazott erre a csapadékra, nem volt sár az erdőben, felszívta a föld eme tápláló folyadékot.
A hatalmas fák megtépázott színes lombkoronája még védelmet nyújt az alatta kóborlóknak.
Az aljnövényzetben itt - ott már előbújtak a kis kalapok, gombák hada sorakozott fel a nedves talajon.
Egy - két fajta az amit ismerünk, és bátran leszedjük, ezekre vadásztunk. Isteni finom ételeket lehet készíteni a frissen leszedett erdei gombából, a bolti csiperke nyomába sem érhet.

Rövid sétának terveztük a tegnap délelőttünket. Úgy gondoltuk szerencsét próbálunk a közeli erdő egy másik, ritkábban látogatott területén is, azonban itt már nem találtunk olyan fajtát, amit teljes bizonyossággal hazavittünk volna, így már majdnem visszafordultunk.
Innentől olyan fordulatot vettek az események, mintha a saját mesémbe csöppentem volna.

Időnként alkalmazok meseterápiát a hozzám segítségért fordulóknak, ám az röviden arról szól, hogy megtaláljuk azt a mesét, ami róla szól és közösen kielemezzük miközben a mese rávezeti az élethelyzet adta kihívás megoldására.
Egészen más élmény valódi főszereplőjévé válni a saját mesédnek, és gyakorlatban megtalálni a helyes irányt, ami a megrekedt helyzetből kivezet.

Szembejött velünk egy idősebb erdőjáró, pipadohányának illata kellemes bizalmat árasztott magából. Látta, hogy nem jártunk sikerrel, ajánlott egy útvonalat, amerre őzlábgombára lelhetünk.
Elindultunk felfedezni az új terepet, természetesen nem a túristaútvonalat.
Sokat haladtunk befelé az ismeretlenbe, azonban gomba helyett dámszarvasokra találtunk. Egészen közel voltak hozzánk, nem menekültek el előlünk hanyatt-homlok.
Arrafelé mentünk, amerre mutatták az utat és lám, egy hatalmas őzlábgombamező tárult elénk.
Nagyra nőtt tönkökön katonásan álltak óriásira nyílt kalapjukban.
Nagyon megörültünk, hogy mégsem hiába jöttünk ennyit, és boldogan szedni kezdtük. Amerre elnéztünk mindenhol gomba mosolygott vissza ránk, így csak mentünk és szedtük kissé megrészegülve a látványtól. Voltak kisebbek - nagyobbak, öregebbek és fiatalabbak vegyesen, egész kis kolónia.
Mire feleszméltünk tele volt a kosár és egy szakadék szélén találtuk magunkat. Az eső is egyre jobban szemerkélt már, idővel is ki voltunk számolva, így hazafelé indultunk. Azaz csak indultunk volna, de nem igazán tudtuk merről jöttünk. Sebaj, gps elő, az majd kinavigál a sűrűből.

Itt megjegyezném, hogy a Merkúr, a kommunikáció, a közlekedés és gondolkodással analógiában lévő bolygó a napokban retrográddá váltott, mely időszak nem igazán kedvez a fentebb felsoroltaknak, ilyenkor afféle akadályozott energiája van. A minap előttünk történt egy közlekedési baleset, szívszorító látvány volt, amikor a hölgy meglátta az autóját kívülről és sírva fakadt. Mi sokkal szerencsésebben jártunk, csak eltévedtünk az erdőben.

Amikor korábban hallottam hasonló történetet csak legyintettem, ugyan már, hogyan lehet eltévedni hosszú órákra?! Hát bizony el lehet, gps ide vagy oda!
Nem túrista útvonalon voltunk, hanem benn az erdő közepén, így nagyon támpontja sem volt a gps-nek, csupán azt láttuk, hogy a szomszédos kisvároshoz közelebb vagyunk, mint az autónkhoz. Találtam egy erdészházat a navigáción, hurrá, irány arra!
Közben kerítést másztunk át, nem is egyszer, a vadászházat ugyan megtaláltuk, ám a kerítése túloldalán (ahol mi voltunk) mély szakadék húzódott sűrű bozótos mögött, így arra nem vállalkoztunk, haladtunk hát tovább a kerítés mentén, hátha kivisz a főútra.
Közel 3 óra és 10 km bolyongás után, ugyan árkon-bokron keresztül, de kivergődtünk a Pilis erdőből és szerencsére értünk jöttek, nem kellett újabb 10 km-t visszagyalogolni az autóhoz.

Ezalatt a túra alatt megéltem magasságokat és mélységeket, hisztériát és nevetést, rájöttem, milyen fontos, hogy megőrizzük a higgadtságunkat nehéz helyzetekben is. Fontos, hogy figyeljünk a belső hangra mely súgja merre haladjunk, illetve azért a fülünket se zárjuk ki teljesen, mert a főút felől érkező zaj is mutat egyfajta irányt.
Rájöttem mennyire fontos a bizalom a társunkban.
A hétköznapokban hagyod magad vezetni? Tudod milyen feladatokat kell saját kézben tartanod? Vagy minden irányítást kiadsz a kezedből? Ki felel a saját életedért? 

Egy jól működő párkapcsolat ezekre az alapokra épül. Bizalom a másikban, akár csukott szemmel is követni merjük, és ha felakadunk a kerítésen akkor segítséget kapunk Tőle. :)
Milyen támogatást adsz a társadnak? És Te mit kapsz Tőle?

Van olyan helyzet, ami meghaladja a belső erőnket, ilyenkor a Társuk kezébe nyújtjuk kezünket és átadjuk az iránytűt.
Amikor elfogy az erőd, túlhalad egy helyzet rajtad, kérsz segítséget? El tudod fogadni a feléd forduló kezet?

Nem lehet mindig csak egyfelé haladni, ha van bátorságunk hozzá, akkor ki lehet próbálni egy-egy leágazást, ami közelebb vihet a célhoz.
Van elég bátorságod kockázatot vállalni? Van hited, hogy sikerre tudod vinni?

Ha mindig a legkedvezőbb pillanatra várna, soha nem tudna továbbmenni, szüksége van egy kis őrültségre, hogy megtegye a következő lépést. (Paulo Coelho) 

 

Fontos információ:

Az erdőben talált gombákat mi mindig bevizsgáltatjuk!
Korábban a piacra vittük el, eddig azt hittem csak ott van lehetőség rá, hivatalos helyen, ám tegnap találtam a neten egy listát. A gomba szakellenőrök elérhetőségei vannak feltüntetve a lakosság számára, lakóhelyek szerinti bontásban. Nálunk egy nagyon kedves, segítőkész hölgy a helyi szakértő.

www.portal.nebih.gov.hu

Díjtalan szolgáltatás és ne feledd, hogy életet menthet!!!

Uránusz a Mátrában :)

Mátra alján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék,
tőle tudom ezt a mesét….
(Fazekas Anna – Öreg néne őzikéje)       

Gyermekkorom kedvenc meséje volt, ez a kedves kis versike.
A napokban nagyon elvágytam a természetbe, az erdőbe, fák és magas hegyek ölelésébe, a csendbe.
Csodálatos helyre leltem a Mátrában az erdő kellős közepén. Pontosan ez az idilli kép élt a fejemben már kisgyermekként is a fenti versikét hallgatva.
Érkezésünk nem volt zökkenőmentes, ám ez nem szokatlan számomra, idővel belerázódik az ember.
Nem csalódtam a Rudolf tanyában, olyan amilyennek elképzeltem, gyönyörű környezet, csend, nyugalom, a levegő olyan tiszta és friss, szinte harapni lehet. Jó hangulatú kis ház, kedves vendéglátók, mi kell ennél több?! Nagyon vártuk az estét, begyújtani a kandallót, a tűzifa ropogását, és a szarvasok nászindulóját hallgatni…
Idilli kép, ugye?!

Mostanában az Uránusz bolygó hatásait mindannyian érezzük. Hirtelen események, fennforgások, lázadások, feszültségek, labilitás anyagi téren, ugyanakkor az újítások, a különcség, a rálátás is analógiába hozható vele.
Nálam különösen erőteljesen működik, a vízöntő napjegyem uralkodó bolygója, Jupiterrel karöltve állnak, jó egy év múlva aktiválódnak is, ráadásul most tranzitja a radix IC-men randalírozik.
Yupppijéé!
Amikor tudatosan állunk hozzá akkor nem lephetnek meg az események, csupán engedjünk Neki és kapcsoljunk át, legyünk cimboraságban és fogadjuk el amit kínál!

A Fényszög magazin most megjelent 5. számában bővebben írtam a hatásairól és könnyebb megélhetőségéről.

No de térjünk vissza a Mátrába…
A szomszéd épületben egy nagyobb társaság szállt meg. Amikor tőlünk érdeklődtek, hogy a legénybúcsúra érkeztünk e, ezt először tréfának véltük. Ám hamar előkerült két hatalmas hangfal is, ekkor már sejtettük, hogy nem vicceltek.

Az élet mindig több lehetőséget tesz elénk, de kettőt minimum. A választás lehetősége, a dolgok megélése, az életöröm, a pozitív hozzáállás mind rajtunk múlik.

Túlfeszülsz vagy átváltasz egy másik aspektusba?
Megérted a másik szemszögéből is a dolgokat?
Mennyire domináns az önérvényesítésed?
Tudatában vagy annak, hogy a boldogságod csak rajtad múlik?
Amikor zavar a másik jókedve, hova száműzöd a sajátod?
Elgondolkozol mire akarja felhívni a figyelmet az eléd került új helyzet? 
Mihez kezdesz egy váratlan eseménnyel?
Mennyire tudsz elengedni?

Mindenki maga dönti el, hogy melyik utat választja. És ha csak hagyja magát sodorni az események által, az is egyfajta döntés.
(Fiala Borcsa)

1. verzió - A szomszédunk ezt választotta

Puffogni magunkban, tűrni egy ideig, pattanásig feszült idegekkel. Majd amikor szakad a cérna és elég tüzes a hangulat, kiküldjük a párunkat, mert hát mégiscsak Ő a férfi, tegyen rendet odakinn. 
Megmosolyogtuk amikor visszakullogott a házba, kissé meg is sajnáltuk.
Kis idő elteltével már az asszony is felbátorodott és odajött hozzánk. A pálinkát nem fogadta el, úgy ahogy a társaságunkat is elutasította, sőt nyomatékosan megkért, hogy halkuljunk el.
Ezután már erősen sajnáltuk a párját.

Nem barátkoztak, még délelőtt sem jöttek elő, egészen addig, amíg be nem pakoltunk az induláshoz.
Összegzés:
Mi jól éreztük magunkat, Ők biztosan nem.

2. verzió – Amit mi választottunk, avagy feldobta az élet a másik lehetőséget

Az első döbbenettől magunkhoz térvén, nyugtáztuk, hogy ez van, ha a szarvasbőgést akarunk hallani, akkor lejjebb kell sétálni az erdőbe, hogy őket halljuk, ne a zenét. (ami egyébként nem is volt rossz, jó a srácok ízlése) Nekem felcsillant a szemem, mindig is vágytam éjszakai erdei bóklászásra, nem is kellett messzire menni és a hangfalak dübörgését elnyelte az éjszaka csendje.
Visszatérve a sétából meghívást kaptunk a legénybúcsúra, ételre, italra. Tisztára, mint a mesékben.
A lobogó tűz világított a sötétben, felette rotyogott a marhapörkölt, ínycsiklandozó illata messzire szállt az éjszakában.
A családom pasi tagjai (párom és kisfiam) rögtön kaptak az alkalmon, így ott maradtunk, beszélgetésbe elegyedtünk. Belegondolva nagyon vicces, hogy én is részt vettem egy legénybúcsún.
Hamar kiderült, hogy egy klassz társaságba csöppentünk. Többek között elmesélték, hogy idén májusról kellett elhalasztani az esküvőt és így a legénybúcsút is a Covid miatt.
Ezt meghallva amolyan részvét érzés futott át rajtam, majd rögtön egy jó érzés is hatalmába kerített, amikor ráeszméltem, átkapcsoltunk egy másik perspektívába, amikor elfogadtuk az újonnan kialakult helyzetet.
Bevallom, az események utólagos tudatában szégyelltem is volna magam, ha mi is cirkuszt csinálunk velük, mint tették azt a szomszéd apartmanból.

Mindig van választási lehetőségünk, a kérdés csupán az, hogy élünk e vele vagy ragaszkodunk a saját, rendíthetetlen elképzelésünkhöz?

Bika Uránuszra!

 

Én benned, Te bennem...

Téged is mélyen érintenek a környezeted rezgései?
Úgy érzed a másik energiája, érzései bekúsznak a bőröd alá?
A gondolataidba látnak, vagy éppenséggel Te látsz bele a másik fejébe?
Napokig kattogsz utána?
Tested minden porcikája irányíthatatlanul remegni kezd?
Sokszor esel illúziók fogságába?
Néha távol vagy a saját realitásodtól? 

Egy szó többet mond minden logikai magyarázatnál: empata

*Empatának lenni annyit jelent, hogy befolyásol téged mások érzelmi állapota és energiája, és egy alapvető képességed van arra, hogy intuitív módon megértsd és érezd másik ember érzelmeit és gondolatait. Az empaták nincsenek tudatában annak, hogy milyen képességgel rendelkeznek.

Milyen érzés ilyen fokú érzékenységgel élni?
Olykor nagyon jó, máskor nagyon terhelő.
Zsigereidben érzed mások érzéseit, gondolataik a fejedbe kúsznak.
Amikor elég erős és tudatos vagy kizárhatod magadból, azonban ez nem mindig ilyen egyszerű.
Minden porcikádban ott van, beléd hatol. Nem tudod honnan érkezik, csak hirtelen beléd hasít. Elutasíthatod, letagadhatod, elfojthatod, de nem tágít.  

Később rájössz, hogy valójában megérezted, tudtad. Ledöbbensz, ám egyszerre meg is könnyebbülsz, hogy mégsem vagy meghasonlott.
Amikor már tudod kezelni felismered, hogy nem hozzád tartozik, nem belőled árad. Ennek ellenére befogadtad, odafigyeltél rá, akkor is, ha nem akartad.
Amikor dolgod van vele, és már hogy ne lenne, ha egyszer Veled történt, úton útfélen eléd kerül, arcodba tolják, nem tudod megkerülni.
Mindenfelé szimbólumok, analógiák láncolatába botlasz, már csak az a feladat, hogy megfejtsd.
Elütsz egy madarat, beletolatsz egy esőcsatornába, csöpög a csap, beázik a villanyóra, lemerül az akkumulátor, stb.….

Mihez kezdesz? Lázadsz? Kitörsz? Tomboló érzelmek? Fojtogató hétköznapok? Elakadás az utadon? Mire utalhat?
Két dolgot tehetsz, veszed a fáradtságot és megfejted az üzenetet vagy elhessegeted és nem foglalkozol a dologgal. Utóbbi esetében erősebben fogod az arcodba kapni, egyre szembetűnőbb és lényegretörőbb jelekkel.
A miértek okát keresve felvillanyoz a felismerés, amikor rádöbbensz az üzenetre. Ok, értem már, de akkor most hogyan tovább?
Mások életére olyan könnyű rálátni és kiutat mutatni a sötétből, ám a sajátunknál már korántsem ilyen egyszerű a megoldás. Beismerni a hibáinkat, tévedéseinket, ugyan ki jelentkezne elsőnek?

Nehezen, de ráeszmélsz, a fejedben kavargó gondolatok és ami a zsigereidben él az illúzió, nem a realitás. Vagy mégis?
Miért olyan erős? Szinte magával ránt. Le kell csendesedni és elgondolkozni valójában hozzád tartozik e….
Majd rádöbbensz, hogy mégis valóságos, hiszen nem múló állapot, ám lassan az is világossá válik, hogy nem mindig ebből az életből ered. Nem összeegyeztethető a mostanival, egy egészen más világ tárult eléd, más dimenzió, mégis részese vagy, érzed, éled.
Előző élet, párhuzamos vagy a következő áthallása, ki tudja?! Nem is ez a lényeg, hanem , hogy az érzéseid a helyükre kerüljenek, ne ringasd magad hamis ábrándokba, nézz szembe a saját valóságoddal, amiben benne élsz. Ugye milyen fájdalmasan őszinte a realitás? Mégis csinálod, szereted és valld be élvezed.
Benne van a fejlődés lehetősége, meglátod honnan jöttél, most hol tartasz és merre vezet az út tovább. 
 

Mond, Te a jó úton vagy?

Néha jó elmenekülni egy álomvilágba, amikor mázsás súly nehezedik Rád, ám kérlek térj vissza a földre, itt vár a feladat, amit vállaltál, ez a Te világod, a Te ösvényed.

Világítsd meg fénnyel, ékesítsd virágokkal, szeretettel, békével és a valódi álmaiddal. Ne csak várd, hogy az öledbe pottyanjon, tegyél érte. A Tiéd lesz, csak legyen hited és kitartásod. Egy szebb világot teremthetsz, ha kizárod a lehúzó, manipulatív energiákat.
Ne feledd, a sötétségben láthatod meg a fényt, de sokáig ne időzz odalenn a mélyben. Sokkal szebb. valóságos dolgok vannak idefenn.

Tárd ki a szíved, nyisd meg a jóra és a szeretetre, hidd el a valóság is felemel az égig, ha koncentrálsz és átlátod, megérted a dolgok miértjét.
Hosszú és rögös az út, de megéri kitartani és figyelmed felfelé fordítani.
Ha mindig előre terveznénk, elfelejtenénk élni a pillanatot.


 *www.angyalforras.hu

 

Otthon vagy e itthon?

Szerintem minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy Börzsöny, a Dunakanyar az egyik legszebb része országunknak. Ott nőttem fel és költözhetek bárhova, utazhatnék a világ végére is, a legszebb helyekre, mégis a szívem egy része ott maradt. Minden alkalommal amikor ott járok ezt érzem, visszahúz. Az élet máshová szólított, már egy jó évtized is eltelt, mégsem tudom visszailleszteni a hiányzó darabot.

Nagyon szeretjük a környéket, pedig minket is gyönyörű hegyek vesznek körül itthon, ott valahogy mégis otthon vagyunk...
Városban nőttem fel, ám gyerekként imádtam falun lenni nyaranta a rokonoknál, meghatározó élmény volt számomra. Jó érzés látni, hogy az alma nem esik messze a fájától.

Vidék és vidék között is nagy különbségek vannak, nem kell hozzá több száz kilométert utazni, hogy észrevegyük.
Szerencsére még akad olyan hely ahol az emberek mosolyognak a másikra, köszöntik egymást, és még néhány jó szó is gazdát cserél.

Ahol a gyerekek vidáman játszhatnak egymással az utcán és a környező réteken, mezőkön. Eszükbe sem jut a tv és az xbox. Gondtalanul biciklizhetnek és szaladgálhatnak, mert az utcában odafigyelnek rájuk az autóval közlekedők. A szomszéd gyerekek ismerik egymást, együtt bandáznak, hol itt - hol ott. Ismerik az állatokat, gondozzák, simogatják őket, nem kell állatkertbe menni, ahhoz hogy tudják milyen egy kecske. Frissen fejt tejet ihatnak, ami garantáltan tejből van és csupa egészség.

Mezítláb futkároznak a mezőkön, üvegszilánktól és rágógumitól mentes mezei virágok között.

Annyira más ez az élet, mintha egy meséből olvasnám....

Itt van élet, van kommunikáció, jut idő egymásra, érzed az egyensúlyt, a boldogságot.
A kert végében nem a szomszéd ablakát, hanem az erdőt látod, érzed hívogató  illatát, magadba szívod az erejét, a friss levegőt, a madárcsicsergést.

A hely ahol nem sietsz, ahol megállhatsz és átadhatod magad az élménynek. Hazaviheted emlékül a rohanó hétköznapjaidba.

Néha feleszmélsz, elmosolyodva visszagondolsz, majd taposod tovább a malmod, arról álmodozva hogy egyszer majd Te is így szeretnél élni.
Mint (nem is olyan régen), amikor a világunk nem volt ilyen felgyorsult, stresszes és materialista.

Neked milyen tapasztalataid vannak a vidéki falvakkal?

Készítettél már bakancslistát?

Mi van szíved mélyére eltemetve, hol élnéd le az életed?

Vágyaink csillaga

Amikor a saját ösvényedre lépsz, a vágyak csillaga meghajol előtted.

Érezted már magad úgy, hogy jó úton jársz?
Úgy igazán, zsigerből, mint amikor szerelemmel telve pillangók repdesnek a gyomrodban?
Amikor boldogság tölti el minden porcikádat?
Amikor évek kitartó munkájának gyümölcse az öledbe pottyan?
Ugye, hogy hirtelen fel sem fogod, ilyen gyorsan eljutottál a várva várt pillanathoz?

Én most ezt érzem. Mindezt egyszerre és még sok mindent amit meg sem tudok fogalmazni.

Jó pár éve járt már a fejemben, hogy szívesen megosztanám a gondolataimat Veletek.

Nagy utat kellett bejárnom, hogy a blog oldalt elindítsam.

Mellette titkos vágyam volt, hogy gondolataim nagyobb távokat is bejárjanak, eljussanak oda is, ahol bátorítást, lendületet keresnek, ahol szükség lehet rájuk. Célom természetesen nem a bulvároldalak voltak, hanem olyan közösségek elérése, akik befogadóak a pozitív, előrevivő cselekvésre, szeretnék megérteni a jeleket és készen állnak a változásra egy jobb jövő érdekében.

Egyik nap szembejött velem egy felhívás az újonnan indult Fényszög magazintól.

Elgondolkodtam rajta, hogy talán megpróbálhatnám, majd ahogyan az lenni szokott csináltam tovább a napi rutinfeladatokat. A délutáni órákban mintegy nyomatékosítva a cselekvőerőt, a Symbolon tanárom, Sebestyén Attila is elküldte számomra a posztot. Megértettem, hogy nincs mire várnom, most bizony ki kell lépnem a komfortzónámból (aminek már feszegetem egy ideje a korlátait).
Átléptem és elküldtem a jelentkezésem, rögtön, íziben, mielőtt még lebeszélhettem volna magam róla.
Magdus, a Fényszög magazin megálmodója és létrehozója még aznap vissza is jelzett és onnantól minden ment, mint a karikacsapás.

Egy újonnan indult lap 2. száma jelenik meg a mai napon, Magdus mégis hihetetlen profizmussal áll a 35 oldalas magazin szerkesztői feladatok kereszttüzében. Csak gratulálni tudok Neki innen is, az ötletért, a megvalósításért és mint említettem a gördülékeny munkájáért.

Nagyon izgalmas viszontlátni egy online magazinban a saját gondolataim. Ráadásul óriási a megtiszteltetés számomra, hogy szakmailag profi, elismert asztrológusok mellett jómagam is szerepelhetek.

Végtelenül hálás vagyok!

Sose add fel az álmaid, tegyél értük minden nap, és egyszer csak ott fog kopogtatni a Vágyad csillaga az ajtódon.
Csupán vedd észre a jeleket és cselekedj!!

Kötelek, kések....kötelességek..

Kötelek,  kések,
Kötelességek.

Pormacska nyávog szekrények alján....

( részlet: 30Y zenekar - Elsőre)

Idén márciusban kezdődött...tudjátok a pánikkal. Bezártak óvodát-iskolát és még sok intézményt, vendéglátóhelyet stb.

Minket (és persze sok mindenkit) ez előbbi érintett mélyebben.

Óvodás kisfiam várta, hogy iskolát kezdhessen, ám úgy véltük, hogy még egy év az óvodában előnyére válhat, élvezze még ki a gondtalanságot.
Utólag ráeszmélve és az események tükrében örülök, hogy mégis az elodázás mellett döntöttünk.

Amikor elrendelték az intézmények bezárását, felcsillant a szeme. Ezzel sok gyerek lehetett így, a szülőkkel ellentétben. Mi is hasonlóképpen éreztük, mert így együtt lehettünk. Ráadásul az időjárás is kedvezett, sokat tartózkodtunk vidéken, ahol nagyon szeretünk lenni.

A hétköznapi együttlét/itthonlét nem volt szokatlan számunkra. Az óvoda első éveiben kisfiam sokat volt beteg, így majdhogynem többet volt itthon mint óvodában.
Az évek múlásával észrevettük, hogy van amikor egyáltalán nem akaródzik menni, jobban szeret itthon velem/velünk lenni. 
Voltak barátai, rengeteg jó élménnyel gazdagodott az óvodában, ám mégis elő-előfordult, hogy egy nehezebb napon az ágy alól kellett kicsalogatni a reggeli induláskor, tiltakozott, Ő bizony nem megy sehova.
A szívem szakadt meg sokszor, igen a kötelességek miatt... menni kell, várnak a barátok, mondtam sokszor, bátorítottam, néha sikerült jobb belátásra bírni, máskor egyáltalán nem.
Persze, hiszen nincsenek egyforma napok, hangulatok még a felnőttek világában sem. 

Volt egy megállapodásunk az utolsó évben. Részemről szűken beosztott délelőtti napirendet jelentett, ám jól működő egyezség lett belőle, délis volt, azaz ebéd után hazajöhetett az óvodából.
Ez kellő biztonságérzettel töltötte el, így már minden rendben volt, kiegyensúlyozottabb lett.

Lassacskán azt hiszem rájövök miket hibáztam, próbálom korrigálni amit lehet, ám baromi nehéz meglátni a hibákat saját magunkban, a beismerésről nem is beszélve.

Egyszer otthagytam a síró, utánam ordító gyermekem, akit rólam kellett letépni, mert azt mondták majd megnyugszik, ez csak hiszti és nekem szól, Ő már nagyfiú ehhez.
Belülről rángatta a kilincset utánam. Álltam a másik oldalon lefagyva, nem tudtam mit tegyek, vissza akartam menni, de féltem azzal rontom el. Azt mondta a kötelesség, hogy ezt így kell, be kell törni, én pedig szívem ellen (és a gyermekem ellen) cselekedtem. Sosem felejtem el azt az érzést, ordítani tudtam volna és fel akartam tépni az ajtót.
Nem vagyok egyedül ezzel, egyetlen egyszer történt ez az eset, pár év eltelt már azóta és még mindig felemlegeti, felrója a cserbenhagyásom.

Nagycsoportban eljött a vizsga, megismétlődött ez a szituáció. Illetve csak majdnem... Teljesen kiborult, egyszerűen nem akart ottmaradni.... megint küldtek menjek, megoldják.
Maradtam, nem bírtam menni, leültem, türelmesen beszélgettem vele, győzködtem, ám, ha egy bika gyerek megmakacsolja magát akkor ott nem nagyon bízhatunk ''B'' variációban.
Feladtam, együtt eljöttünk. Onnantól minden rendben volt, másodszor nem sérült a lelke, jól vizsgáztam.
A sok téveszmével ellentétben nem azért csinálta, hogy Ő nyerjen és máskor is bevetésre készen legyen, ha nincsen kedve menni, NEM!

Gyermekeink nem zsarnokok!

Ők még nem manipulálnak gonosz szándékkal!

Csupán tele vannak érzelmekkel, kifinomult érzékelőkkel.

Számunkra is nehezen megy olykor, hogy kifejezzük a bennünk zajló káoszt, mely valljuk be nem is mindig hozzánk tartozik, a környezetünkből könnyen ránk ragadhat.

Mégis hogyan várjuk el egy kisgyermektől, hogy elmondja mi baja van?
Elsősorban érzelmekkel kommunikálnak, a mi dolgunk, hogy engedjük kifejezésre juttatni, megértsük őket és segítsünk feloldani.
Vajon hányszor fojtjuk beléjük érzelmeiket?
Hányszor szólunk, hogy viselkedjen normálisan?
Egyáltalán mi a normális viselkedés?

Részünkről az, ha mi ráordítunk?

Az, ha mindig leszabályozzuk és rászólunk?
Elég mozgásteret hagyunk gyermekünknek?

Van elég szabadsága?
Hagyjuk a fantáziavilágát szabadon szárnyalni?

Dönthet önállóan kisebb dolgokban? 
Megszámoltuk már hányszor hallja, hogy nem szabad, ne csináld?
Te hogyan éreznéd magad ilyen szűk korlátok között?

Eljött a május vége...beszélnek mindenfélét, feloldják a korlátozásokat, nem oldják, majd megtörténik a lépés.
Maszkban vidd a gyereket és gyorsan távozz intézményből.
Hát kösz, lezáró élménynek valóban emlékezetes marad, gyerekszemmel mondhatni kissé bizarr.
Az emberek még mindig félnek, távolságot tartanak, maszkot kell viselni, mint egy elkülönítőben, de a kisgyermeked nyugodtan vidd be a közösbe. Ott vannak azok a.kis törpék akik remélhetőleg vajmi keveset fognak fel ebből az őrületből. Bár nyilván nem így van, mert csak mi hisszük hogy ők nem tudnak semmit.
Nézzük a helyzetet egy kicsit apró kisemberként, az ő szemszögükből.
Mit gondolnak erről az egész helyzetről, megkérdeztük?
Vajon megmarad bennük ez a negatív emlék?
Milyen hatással lesz a későbbiekben rájuk?
Vajon mellőzöttnek érzik magukat?
Amikor a szülő fél, a gyermek mitől érezzen biztonságot?
Elmagyaráztuk, hogy ez csak kötelességből kell viselni, mert előírták vagy valójában mi is félünk?
Kérdés kérdés hátán....

Egyedül a ballagás miatt vacilláltam, menjen, ne menjen. Kaptuk az infót, csak gyerekekkel lesz megtartva. Kisfiam hallani sem akart róla, annyi klassz élménnyel gazdagodott mostanában, eszébe sem jutott az óvoda.
Biztosan valamit rosszul csinálunk...
Napokig álmatlanul forgolódtam vajon meddig érjenek a határok, határaink, megtehetem? Ráerőltessem?
Mi a jó döntés?
Mindenki beviszi a gyermekét, mi legyünk megint a kivételek?

Végül úgy döntöttem az élet sodrására bízom, kiengedtem a gyeplőt a kezemből, ám a belső kétely nem csitult. Megvolt az év vége, a ballagás, kaptunk fotókat, emlékeket, távolból is megkönnyeztem, olyan gyorsan megnőttek.
Mindeközben gyermekem vidéken töltötte a hetet.
Egy igazán boldog, némi kosszal keveredett egészséges napsütötte bőr, fülig érő, foghíjas mosoly egy szia anya, gyors ölelés kíséretében, és már ott sem volt.
Így fogadott, majd rohant is a barátokkal bandázni.
Hallottam ahogyan vállamról leesvén a kötelességek súlya apró darabokra törik szét, és azonnal tudtam, hogy igen, ez így volt jól, végre jól csináltam! 

Az óvó néni olyan kedves volt, hogy elhozta a búcsúajándékot. A kerítésre akasztva várta a kisgazdáját, aki mit sem sejtve a rengeteg élménytől elalélva édesen aludt az autóban.


Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek így kell csinálni, ezt kell követni.
Csupán egy személyes példának szántam. Minden gyermek más, a környezetük, a behatások, az élmények feldolgozása másként történik, így a végeredmény sem várható sablon szerint.
Nekünk így volt jó, így látjuk boldognak a gyermekünket és ez a lényeg.

Szégyenkezni?! Kösz nem!

Téveszmék/ rögeszmék, önámítás, egoizmus, kivetítés..

Ezek a szavak mind összeköthetők egymással, analógiában vannak.

Fotó: Aykutmaykut

 

Amikor valaki viselkedését bíráljuk, valójában magunkat bíráljuk. 

Ám semmi esetre se feledjük el az ahogy kint úgy bent elvét!  

Egyáltalán miért bírálunk másokat?
Lenne bármi jogunk hozzá?
Mitől hisszük, hogy mi magunk különbek vagyunk? 

Bele sem gondolunk, hogy a bensőnkben zajló káoszt és dühöt vetítjük ki a másikra? 
Néztük már a másik nézőpontjából a dolgokat?

Belegondoltunk a helyzet mögötti mozgatórugóba?
Avagy kizárólag önmagunk számít ilyenkor is, csak az önös érdekeinket látjuk a nagy homályos ködfelhőben?!

Melyik kérdésre van szivűnk mélyéről jövő, igazi válaszunk? 

Bizonyára védekező álláspontunk azért akad bőven. 

Amikor valakinek azt mondjuk szégyellje magát valójában kinek kéne szégyenkeznie?
Na és miért kellene szégyellnie magát?
Azért mert a másokat bíráló egyénből iszonyatos erővel tör elő saját elfojtott agressziója? 

Azért mert a saját gondolatai sötét és lehúzó energiájú?  
Azért mert nem enged be egy cseppnyi fényt/szeretetet sem magába? 

Van az a helyzet, amikor a viszonzott düh helyett inkább szánalom ébred az emberben a másik iránt.

Magas lóról nagyot lehet esni, ezt mindenki tudja. Amíg az ember csak a fellegekben jár és fentről néz lefelé, akkor minden és mindenki kicsinek és eltiporhatónak tűnik. 
Ilyenkor azért ne felejtsük el, hogy onnan fentről, a magasból mennyire fájdalmas a lepottyanás.

Általában nem is számítunk rá, mert azt hihetjük, hogy mindez örökké tartó állapot. Persze afelett se sikkadjunk el, hogy csak Te érzed a magaslatokban magad, ám ugyanezen a talajon jársz a fizikai testeddel, mint bárki más. 

Tudod a szar se pottyan lejjebb, csak ha valami fölé guggolsz. 

Mondom a gomolygó köd, vagy az ego sötét és fullasztó börtöne lehet csupán,...ám jó hír, hogy mindez csak fejben létezik.

Van még itt valami ami miatt viszont el kell keserítenelek. 

Az élet egy állandó változás, körforgás. 

Ha így jobban tetszik egyszer fenn, egyszer lenn, mint a szerencsekerék.
Olyan nem volt még, hogy ha feldobunk valamit akkor az ne essen le.
Az ego fogságában márpedig csúfos földetérés várható.

Én szóltam! 

Ui:

Akinek inge, egész nyugodtan vegye csak magára! 

Gyermekeinkről...

Az élet egyik legcsodálatosabb, legváltozatosabb és a legtöbb kihívást tartogató feladata a gyermeknevelés.

Kisfiam születésnapja hajnalán megrohamoztak a múlt emlékei, érzései az elmúlt hét közös évből.

Oh mennyi mindent másként csinálnék mai fejjel.
Minden bánatot, könnycseppet letörölnék a gyönyörűséges kis puha arcocskájáról.

Elsőszülött gyereknek lenni nem könnyű, rajtuk gyakoroljuk a szülővé válást. Mindenkitől tanácsok ezrei záporoznak felénk. Ahány ember, annyiféle ötlet, nevelési, etetési, altatási tipp, na és persze az elvek.
A könyvekről nem is beszélve! Végiglapozzuk, csóváljuk a fejünket,tényleg így kellene?!
Többségével nem értünk teljesen egyet, de hát ezt mondták, így van leírva, ez a tuti, akkor nincs mese, így kell csinálni.... Majd kis idő elteltével rájövünk magunktól is, hogy ami a másiknál bevált, az nekünk nem feltétlen, sőt!

Rádöbbenünk, ha ösztöneinkre figyelünk és azt követjük, akkor lecsillapodik és megnyugszik minden körülöttünk. Elsősorban mi magunk, majd a gyermekünk és végül a környezetünk is.
Basszus, hát nem így kellett volna, ezt kellett volna csinálni a kezdetektől?!
Igen, végre ráeszméltünk! Ám amíg kifelé irányítjuk figyelmünket és azonnali válaszreakciókat várunk, elfelejtjük az igazi mélyről jövő, mondhatjuk úgy is, elfojtott ösztöneinket. (ez természetesen nem csak a gyermekneveléssel kapcsolatban igaz, az önnevelésre is abszolút érvényes) 

Őseink még nem olvastak könyveket mindenféle tuti bevált dolgokról, Ők a maguk egyszerűségében meghallották ösztöneik hangját és azt követték, eszükbe sem jutott elfojtani. (A természetben élő népeknél, ez ugyanígy zajlik a mai napig. Nem bonyolítják túl az életüket, összhangban élnek a természettel, önmagukkal, gyermekeikkel és a környezetükkel.)

Szavak nélkül megértették mire vágyik a gyermekük.

Nem egyébre, mint manapság. Közelségre és szeretetre. Nem a hiperszuper, mindenféle csilingelő játékokra és a város zajára. Nem!!

Vágyik az édesanyjára, ölelésre, tápláló anyai mellre, biztonságra, harmóniára és állandó szeretetre és a bennük való hitre.
Igen, ilyen egyszerű a recept!
Büntetéssel, vasszigorral és bántalmazással (verbális és fizikai) nem megyünk semmire, pontosabban jóra biztosan nem.

Olyan sérülékeny a kis lelkük, olyan ártatlanok, olyan sokára gyógyulnak be a lelki sebeik, ha egyáltalán be tudnak....

Nincsen két egyforma gyermek, még egy családon belül sem, még az ikrek között sem.
Mindannyian egyediek vagyunk, megismételhetetlenek, különböző igényekkel. Ebből a szempontból nézve, hogyan is mondhatnánk tuti bevált receptet egy tanácstalan és kétségbeesett édesanyának?

Igen, én is olvastam a Suttogó című könyvet. Erősen csodálkoztam rajta, próbáltam 1-2 javasolt dolgot betartani, de így utólag visszagondolva inkább ártott, mint hasznunkra vált volna. Hamarosan a sarokba vágtam a könyvet és a saját szabályainkat kezdtem követni, függetlenül attól ki mit gondol és javasol.
Nyilván csinálhattam volna sokkal - sokkal jobban is, ám úgy gondolom, hogy sosem késő felismerni a hibáinkat és javítani, jobbítani. (önmagunkon is)

Az asztrológiai tanulmányaim ebben a témakörben is nagyon sokat segítettek. Utat mutatott önmagamhoz és ajtót nyitott a kisfiam lelkéhez. Ösztöneim nem hagytak cserben, jó irányba tereltek, ezt láttam kisfiam radix horoszkópját megismerve és ezt a hétköznapokban is bebizonyosodni látom.

Ha lehetne receptre írnám minden szülőnek gyermeke születési horoszkópjának elemzését.
Annyi, de annyi mindent megmutat a kis emberhez.
Nekik (is) megannyi tanulnivalót kínál az élet, ám mindezt megkönnyíthetjük, ha tudjuk mi lakozik a kis lelke mélyén, mire vágyik, milyen közegben, érzelmi-lelki biztonságban érzi jól magát, mi az érdeklődési köre, mit vár el az édesanyjától, és az édesapjától, merre érdemes terelgetnünk.
stb ezt hosszan lehetne sorolni...

Ne a saját mintánkra akarjuk formálni Őket, hiszen azért születtek erre a világra, hogy önmagukat valósítsák meg, nem a szülők elmaradt vágyait!

Nyújtsunk Nekik támogatást, ismerjük meg az egyediségüket és ezt erősítsük bennük.
Egy jobb világ, egy gyógyult Föld és emberiség érdekében, mert a jövő bennük lakozik!