És színész benne minden férfi és nő:
Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében."
- mondotta anno William Shakespeare.
Egy családi beszélgetés alkalmával kisfiam adta a témát. Ugyan még csak 7 éves lesz, de már (még?) bölcsen felismeri adott helyzetek mögött a mozgatórugót.
A fenti idézetnek megfelelő viselkedést már Ők is tudják, sőt a kisebb korosztály is bőszen gyakorolja, gondoljunk csak a szerepjátékokra.
A különbség gyermekek és felnőttek között, hogy előbbiek még játéknak élik meg, míg a felnőttek világában ez már a kőkemény valóság. Az a valóság, amit elvár tőlünk a társadalom és a tágabb - szűkebb környezetünk.
A társadalmi megfelelési normák elsajátítása már gyermekkorban elkezdődik. Ez természetesen így van rendjén, hiszen vannak alapvető erkölcsi és viselkedési minták amiket meg kell tanulniuk, be kell illeszkedni a civilizált társadalomba.
Az ösztönöket féken lehet tartani, ezt a mintát az idomított állatok is el tudják sajátítani.
Kérdés, hogy meddig és mennyit lehet féken tartani?
A féken tartás mit takar?
Magunkba fojtjuk?
Ha magunkba fojtottuk, engedünk neki szabad utat oda, ahol bátran feltörhet?
Esetleg dugót teszünk a palackra és megvárjuk, amíg robbanásveszélyes lesz?!
Ha megbántanak, megsértenek, verbálisan vagy fizikailag bántalmaznak, azt vajon el kell tűrnünk?! Ha visszavágunk ugyanolyan primitív ösztönlénnyé válunk, mint a másik?
(Az állatok ebben is különböznek az embertől, Ők ugyanis pusztán élvezetből sosem bántják a másikat!)
Vajon mi a helyes megoldás?
Tűrni?
Visszavágni hasonló módon?
Kitérni és elmenekülni?
Mosolyogni, mintha semmi nem történt volna?
Legtöbben ez utóbbit tesszük,
mert félünk,
önbizalom híján vagyunk,
a másikat hatalmasabbnak hisszük, tehetetlennek érezzük magunkat,
vagy mi nem tudnánk ártani a másiknak?!
Nem hinném, hogy egységes útmutatót lehetne adni minden helyzetre.
Legtöbbször azért kerülünk adott szituációba, mert valamit tanulnunk kellene belőle.
Esetleg a saját bensőnkben zajló folyamat akarja felhívni magára a figyelmét a külvilágban, mintegy nyomatékosítva, a figyelmet megkövetelve magának.
Ezt fel kellene ismerünk, pláne, ha már ismétlődő, visszatérő esetről van szó.
És igen, olyan is akad, amikor valóban vissza kell vágni. Na korántsem ugyanazon a módon, de az adok - kapok törvénynek eleget kell tenni, amit jobb az irányításunk alatt tartani.
Bölcsen mondták ezt is őseink:
'Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel."
Az árnyék mindannyiunkban ott van, alapos önismeret útján Te is megtudhatod mi/ki rejtőzik a maszkod mögött...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.